-Megyünk már?- dőltem hátra a székben sóhajtva. Robi pedig pakolta be a fekete hátizsákját, amin egy vörös halálfej villogott. Ja, Fila táskát képes átalakítani, de egy rohadt szendvicset lusta nekem megcsinálni. Vajon minden főnök ilyen? Régóta ezen gondolkodom.
Az utolsó falatot nyeltem le a szendómból.
- Ne pofázz.- dobta nekem a táskáját.- Ha ekkora a pofád, viheted is. Vagy 10 kiló.- mondta.- Úgy is gyenge nyomorék vagy.- mondta vállat vonva, és a fekete bőrdzsekijét rángatta fel magára.
- Majd pont én? Nem tudom ki a cucc felelős.-fortyogtam.- Mit viszünk?- nyitottam ki a táskát, és pakolgatni kezdtem a zacsikat, tűket, bogyókat, papírokat és kis dobozokat.
- Bírom mikor ilyen kis tüzes vagy.- vigyorodott el, majd a haját túrta fel fél kézzel. Olyan haja van! De olyan! Ha nem tudnám, hogy vannak szemei, akkor azthinném, nincsenek. Mindig bele söpri a szemei elé, meg lusta fodrászhoz menni, hogy levágassa. Meg sok ideje nincs is rá...és ahw. Éj feketé a tincsei, és szinte csillognak. Én bármit teszek a nyomis hajammal, nem lesz ilyen csilivili...nekem marad a lilás beütés, és a faszán beállított séró.- És kérlek szépen, a raktár utolsó darabjait. Esküszem megnyakalom már Torit, meg Csillát, ha nem hoznak már valamit. Egy hete ígérgetik, és egyik sem hoz semmit.- fortyogott magában, és nagy lépteket téve lépett az ajtóhoz.- Gyere már, ne várass meg!- morrant rám.
Sóhajtva visszahúzom a táska cipzárját, és Robikának dobom a tatyót.
- De baszd meg ha leesik!- ordibált rám.
- Csitu már, láttam, hogy figyelsz.- forgattam szemet, majd szinte bele ugrottam a bakancsaimba, és a kabátomba is. Nagyom yolo, olyan mint Darylnek, a Walking Deadből, csak jobb állapotban, mint neki. Két szárny van a hátán, amúgy pedig sötét színű.
Zsebre vágtam a kezeim, majd a falon díszelgő kocsi dísztárcsa órára pillantok, ami hangulatosan illik az összképbe, feketés, ezüstös bútorok, és piros falak mellé. Az előtér színei ezek, de kb. ugyan ezek jelennek meg a többi helyiségben is.
Az utolsó falatot nyeltem le a szendómból.
- Ne pofázz.- dobta nekem a táskáját.- Ha ekkora a pofád, viheted is. Vagy 10 kiló.- mondta.- Úgy is gyenge nyomorék vagy.- mondta vállat vonva, és a fekete bőrdzsekijét rángatta fel magára.
- Majd pont én? Nem tudom ki a cucc felelős.-fortyogtam.- Mit viszünk?- nyitottam ki a táskát, és pakolgatni kezdtem a zacsikat, tűket, bogyókat, papírokat és kis dobozokat.
- Bírom mikor ilyen kis tüzes vagy.- vigyorodott el, majd a haját túrta fel fél kézzel. Olyan haja van! De olyan! Ha nem tudnám, hogy vannak szemei, akkor azthinném, nincsenek. Mindig bele söpri a szemei elé, meg lusta fodrászhoz menni, hogy levágassa. Meg sok ideje nincs is rá...és ahw. Éj feketé a tincsei, és szinte csillognak. Én bármit teszek a nyomis hajammal, nem lesz ilyen csilivili...nekem marad a lilás beütés, és a faszán beállított séró.- És kérlek szépen, a raktár utolsó darabjait. Esküszem megnyakalom már Torit, meg Csillát, ha nem hoznak már valamit. Egy hete ígérgetik, és egyik sem hoz semmit.- fortyogott magában, és nagy lépteket téve lépett az ajtóhoz.- Gyere már, ne várass meg!- morrant rám.
Sóhajtva visszahúzom a táska cipzárját, és Robikának dobom a tatyót.
- De baszd meg ha leesik!- ordibált rám.
- Csitu már, láttam, hogy figyelsz.- forgattam szemet, majd szinte bele ugrottam a bakancsaimba, és a kabátomba is. Nagyom yolo, olyan mint Darylnek, a Walking Deadből, csak jobb állapotban, mint neki. Két szárny van a hátán, amúgy pedig sötét színű.
Zsebre vágtam a kezeim, majd a falon díszelgő kocsi dísztárcsa órára pillantok, ami hangulatosan illik az összképbe, feketés, ezüstös bútorok, és piros falak mellé. Az előtér színei ezek, de kb. ugyan ezek jelennek meg a többi helyiségben is.
Kiballagtam az ajtón.
- Mellesleg...te miért nem szerzel be? Te is szoktál, nem de?-kérdeztem.
- Csak mert, két hónapja velem laksz, ne akarj midnent tudni.- fortyogott Robibáááácsi. Mekkora paraszt...Normálisan kérdezek erre meg szinte lecsicskáz...khössszz..
Én csak lazán sóhajtottam, és lépkedtem utána, közben pedig a mellettünk lévő panellakásokat bámultam. Igen, Rob'bal panelban lakunk. Ez van. Én sem örülök neki, de jobb mint otthon.
Hátulrol Rob lábait bámultam...nem tudom miért...ennek köszönhetően majdnem lebukdácsoltam a lépcsőn, mire ez a fasz ki is röhögött.
- De vicces.- morogtam, majd a hajamba túrtam, és úgy mentem tovább.
Egy jó fél óra után (20perc séta + 10perc metro...mert gyalog vagy egy óra...ha nem több) meg is érkeztünk egy külső kerületbe a város szélén. Annak is egy kis részére...a Fekete Éjfél lelőhelyére. Olyan este 10 lehetetett mikor oda értünk, és amint hallottam, rendesen ment már bent az élet. Bár csodák csodájára nem annyira üvöltött a zene, és a többiek.
- Ezekkel meg mi történt? Mitől téptek be úgy, hogy nem bírják az ordító zenét?-pislogott Robi.
- Nem tudom, de én is kérek.- vigyorogtam.
Erre sóhajtott majd benyomta a kaputelefont.
- Hm?-vette fel Tomi.
- Engedj be.
- Téged is kötelez a jelszó.-Válaszolt Tom.
- Dugd fel magadnak a jelszavad.-morgott.
- Nem engedlek be.-mondta elégedetten Tomi, és vigyorogva sóhajtott a hangja alapján.
- Lidérc baszdmeg jó?!- emelte fel a hangját a drága főnök.
Erre már nyílt is a kapu. Mindig ezt csinálják. Mind a kettő makacs, nem is értem Tomit, hogy nem rúgta még ki innen Robikaa...na mindegy.
Az újak álltalában megkérdezik miért "lidérc" a jelszó(ja ezt pont én mondom, aki elégé mai gyerek még a bandában). Na hát azért, mert Rob szörnyen misztikus lény és természet feletti dolgok őrültje. És meg van róla győződve, hogy előző életében az éjszaka lidérce volt. Hát...ha ő így érzi...
Becsattogunk az ajtón, lágy szürke falakkal kerített előszoba, egy két fotellel, amelyekből a rugó látszódott ki.
Az élet már javában folyt bent, majd Viki, ismertebb nevén Tori jött ki az egyik szobából vigyorogva, de valami köldökig kivágott felsőben.
Rob elvigyorodott, és oda lépett Torihoz, és átkarolta fél karral a derekát.
- Szivecském...-kezdte el vigyorogva birizgálni a 'póló'ját...- Nem lehetne, hogy végre hoznál is valami cuccot, és nem ilyen szarokra költenél?- komolyodott el, majd ellépett tőle. Ő sóhajtott, majd a szoba sarkára mutatott, ahol kiló számra hevert különféle cucc, és Csilla épp egy taggal veszekedett mellette, hogy ne vigyen belőle, amíg nem írta le az összes adatot az egyes cuccokról.
- Ezt nem lehetett volna már egy hete?-sóhajtott Rob, majd mellém ült le, neki az ölébe pedig Viki,(a szó szoros értelmében) szétbaszott lábakkal.
- Ejj.-pattantam fel. Hát nem akartam én ezt látni, a rohadt életbe...
Ők pedig felröhögtek mellettem, és elkezdték falni egymást. Örülök...
Erre pedig ledobtam a táskát az egyik fotelbe, és elkezdtem csinálni magamnak egy jointos rudacskát.
Miközben csináltam a cuccot, egy egyszerű fa asztalon ülve, ami körül rendezetlenül 3 alacsony bárszék volt az egyikre bizonytalanul Georg ült fel.
Rá néztem értetlenül, majd ő elhűzta a tekintetét. A zene ricsaja bőgött csak a fülembe, a szaglószervembe pedig a bódító illat.
-Cs...csinálsz nekem is?-kérdezte bizonytalanul Georg. Először fel sem figyeltem rá. Sosem beszélt még hozzám. Majd mikor felfogtam, hogy a kérdés hozzám szólt, felemeltem a fejem.
- Ha ezt a bátyád megtudja engem is megöl, meg téged is.- mondtam.
- Szokott adni...-mondta zavarban.
- Ja, én meg a Mikulás vagyok.-sóhajtottam.- szokott adni, csak egy nagyom lebutított fajtát ami nem üt annyira.- mondtam, majd oda adtam neki amit eddig csináltam.- Jó fej vagyok. Megkapod.
- K-kösz...-szorította a kezébe, és egy öngyújtott vett elő és meggyújtotta, majd beleszívott, és behunyta a szemét. Majd egyszerre köhögni kezdett.
Elnevettem magamat. A sajátom is kész lett, de közben már rég elbódított az az édes illat, amit Georg kezében a rudacska hintett felém. Elvettem tőle az öngyújtót és a sajátomat is meggyújtottam. Majd elégedetten a számhoz emeltem.
Csak egy rudacska. De nekem annyi örömet okoz...
